Ugyan, mi ronthatna el egy olyan filmet, aminek már hatásvadász (magyar) címe hallatán sokan a jegypénztárak felé veszik az irányt? Mitől lehetne egy ilyen film rossz, ha olyan sztárok szerepelnek benne, mint Jason Statham vagy Donald Sutherland, a rendezői székben pedig a Con Air – A fegyencjárat direktora foglal helyet? A mestergyilkos esetében még csak nem is abban keresendő a hiba, hogy remake. A stábbal történhetett valami, ami egész egyszerűen feldolgozhatatlan…
Simon West legújabb mozija azon filmek közé tartozhatna, melyek keveset vállalnak, de azt viszonylag jól teljesítik. Arthur Bishop (Jason Statham) profi bérgyilkos, aki miután felsőbb utasításra megöli egykori mentorát (Donald Sutherland), megszánja és maga mellé fogadja annak fiát, a balhés Steve McKennát (Ben Foster). Mester és tanítványa innentől kezdve együtt hajtják végre akcióikat, ám a pocsék dramaturgiának köszönhetően egy idő után eldönthetetlen lesz, melyikük valójában a falkavezér.
Annak ellenére ugyanis, hogy a színészek hozzák a tőlük elvárt színvonalat (Jason Statham valószínűleg soha nem fog tudni kilépni a keményfiú szerepből, de ez nem is baj, hiszen jól áll neki), a történet olykor értelmetlen, olykor pedig túlzottan sablonszerű fordulatok útvesztőjébe keveri őket. Az idő előrehaladtával ugyanis a profiból amatőr, a kezdőből pedig bosszúálló angyal válik az egyébként látványos akciójelenet-pilléreken alapuló forgatókönyv szerint.
Ezen hibák ellenére a film talán még emészthető is maradt volna, ha nem küldték volna haza a stábot forgatás közben, és nem alkalmaztak volna helyettük lelkesen beugró kiscserkészeket. Bár a papírfalú hotelszoba és a hungarocell-lökhárítójú busz csak részben a díszlettervezők bakija – szegények valószínűleg csak rendezői utasításra cselekedtek –, a szinte minden második jelenetbe belógó mikrofonra egész egyszerűen nincs ésszerű magyarázat.
A mindent értelmezi hivatott, ám annál amatőrebb filmpublicisták ilyen esetekben veszik elő a „filmkészítésre való reflektálás”, az „önreflexió”, vagy a „művészi kézjegy” sokszor ellőtt fogalmait, hogy megpróbálják menteni a menthetetlent. Ne dőljünk be nekik, esetünkben ugyanis a technikai személyzet szinte állandó jelenléte a képen csupán egy olyan bakihalmaz, amiért egyszerre terheli felelősség az operatőrt, a vágót és természetesen a rendezőt, hogy a mikrofont tartó kollégát ne is említsük!
Mindez annyira lerombolja az egyébként tűrhetőnek ígérkező összképet, hogy a film végére éppannyira nem érdekel minket hőseink hadjárata egykori megbízóik ellen, mint a kettejük között kibontakozó feszültség. És ez bizony nagy kár, hiszen ezzel egy egész tűrhető, sőt, olykor izgalmasnak is nevezhető akciófilmet vesztettünk el. De úgy látszik, ilyen az, mikor egy egyszer már bevált alapsztorit egy dilettáns gárda dolgoz fel. Az eredeti Arthur Bishoptól, vagyis Charles Bronsontól pedig mi kérünk elnézést a készítők nevében.
Történet: 4/5 (Picit butított verziója az eredetinek, de nem rossz!)
Formai kivitelezés: 2/5 (Csak a kidolgozott akciójelenetek miatt nem 1…)
Színészi játék: 5/5 (Jó színészek testhezálló szerepekben.)
Rendezés: 3/5 (Szemüveget Simon Westnek!)
Összesen: 3/5 (Egy remake jól jönne…)
Filmadatok itt és itt!
