Bájosan fecsegő, olykor vicces, olykor megható karriertörténet parádés szereposztással. Akár valami ilyesmi is lehetne a hazai mozikba újonnan befutó romkom szalagcíme, az Ébredj velünk azonban egy kicsit több ennél. A film sokszor látott sablontörténetként indul, ám a végére valamelyest mégis sikerül kinőnie saját kereteit.
Alaptragédiaként energikus, munkájába szívét-lelkét beleadó főhősnőnket (Rachel McAdams) kirúgják állásából, így kerül egy konkurens tévécsatorna reggeli showjának produceri székébe, ami azonban túl sok jóval nem kecsegtet: A félig lekezelő és bunkó, félig inkább lelkes amatőrre, mintsem tévés szakemberre emlékeztető munkatársak mellett egy felülről érkező nyomás is nehezíti az újdonsült munkaerő hétköznapjait: Nagyobb nézettséget kell produkálnia.
Ez azonban még mindig nem elég túlbuzgó kisasszonynak, fejébe veszi ugyanis, hogy az egyik sebtében elbocsátott műsorvezető helyére gyerekkori bálványát, az eddig kizárólag fajsúlyos ügyekkel foglalkozó és kibírhatatlanul mogorva oknyomozó-riportert (Harrison Ford) kéri fel. Ezzel veszi kezdetét a történet fő bonyodalma, ami egyben a film legszórakoztatóbb, ugyanakkor legelgondolkodtatóbb részévé is válik.
Miután ugyanis munkamániás főhősünk szó szerint bekényszeríti a konzervatív sztárriportert a könnyedebb hangvételű reggeli show díszletei közé, két tökéletesen ellentétes világ harcának lehetünk szemtanúi. A hullámvasútról közvetített időjárás-jelentés, vagy a szumóbirkózást is bevállaló műsorvezető kollegina (Diane Keaton) snittjei ugyanakkor csak Harrison Ford lenéző és megvető reakcióival válnak igazán viccessé, sőt, olykor talán felejthetetlenné is.
A mindezek ellenére szűkmarkúan adagolt humoron, a kötelező jellegű szerelmi szálon, valamint a mennyet és poklot tízperces váltásokkal megjáró karriertörténeten kívül azonban elfért a filmben egy leheletfinomnyi reflexió is, ami anélkül tart görbe tükröt a reggeli műsorok – és valószínűleg ennek a filmnek is a – célközönsége elé, hogy az bántó lenne. Finoman rámutat csupán, hogy lép hírérték helyébe bulvárhírérték, komolyság helyébe könnyedség, szakmai elismerés helyébe pedig a nézettségi mutatók.
Ennek eredménye pedig az lesz, hogy a néző, kilépve a moziból, még egy jót mosolyog azon, mi mindenre képesek a műsorkészítők – többek között – az ő kegyeiért, és bosszankodik, hogy a Harrison Ford által a film utolsó mondatában beígért, stábbal kísért prosztataműtét már nem fért bele a film kereteibe.
